G.w.M mondja meg, hogy milyen ruhákat vehet fel Kulcsár Edina

Kulcsár Edina, G.w.M
Vágólapra másolva!
Kulcsár Edina elárulta, hogy a kapcsolatuk elején tisztában volt azzal, hogy vannak különböző hagyományok, amiket G.w.M szeret, ha a közeli hozzátartozói tartanak. Többek között a szolid öltözködést és viselkedést: a túl rövid szoknyát, nadrágot és sokat sejtető vagy áttetsző ruhát nem nézik jó szemmel.
Vágólapra másolva!

"Márk nem akart egy listával szolgálni nekem, amin pontokba van szedve, hogy mihez kell tartanom magam. Ezt nem úgy kell elképzelni, mint a tízparancsolatot" - mondta Kulcsár Edina, és hozzátette: a szokások megismerése az összecsiszolódási folyamat részét képezte, mint bármelyik másik kapcsolatban.

Forrás: G.w.M/Instagram

– tette hozzá a modell, aki a Palikék Világa by Manna vendégeként elmondta, egy alkalommal együtt leültek és kiszelektálták a gardróbja tartalmát.