Zimány Linda: Sokszor sokkos állapotba kerültem

Zimány Linda
Vágólapra másolva!
Megrázó vallomást tett Zimány Linda, aki tinédzser korában vált ismertté, mint az egyik magyar zenész barátnője. A fiatal lányt akkoriban szinte mindenki csak Britney hasonmásaként emlegette, azóta sikerült levetkőznie ezt az imázst, azonban őszintén elmesélte, hogy felnőttként hogyan kezeli a kritikákat és hogyan áll a szerelemmel.
Vágólapra másolva!

Nagyon nehéz volt a modell számára fiatalon bekerülni a köztudatba, hiszen nem foglalkozott senki azzal, hogy egy tinédzser lányról van szó. Zimány bevallotta, hogyan tudta feldolgozni a hirtelen jött ismertséget.

"Húsz éve vagyok ismert, tinédzserként extrovertáltabb voltam, és sokat kellett azért tennem, hogy a szereplések és az engem ért támadások miatt ne sérüljön a személyiségem. Egy szenvedélyes tangóban szerettem volna mindezt eltáncolni" – mesélte Zimány, aki a Dancing with the Starsszal kapcsolatban is reagált.

Zimány elárulta, hogy már öt éve jár pszichológushoz, így már megtanulta, hogy nem kell mindenkinek megfelelnie és nem szégyen, ha segítséget kér.

rosszul esett, amikor a felnőttek ítélkeztek felettem. A korral jött a felismerés, hogy nem mindneki szeret, nem mindenki kedves, de nem is kell mindenkinek megfelelni" – emlékezett vissza Zimány Linda, aki rosszul élte meg tinédzserként az őt ért kritikákat, de szülei segítségével túl tudta tenni magát a rossz dolgokon.

"A szüleim nagyon a földön járnak, szerető hátteret biztosítanak, valamint az elmúlt öt évben járok pszichológushoz, ami fontos témákat hozott elő. Rájöttem, hogy a korábbról eltemetett sérelmeim okozták az elakadásaimat" – idézi a Blikk Zimány Linda szavait, akinek a terápia hatására megnőtt az önbizalma: saját vállalkozásba kezdett, és elindította saját ruhamárkáját.

A modell elárulta, hogy jobban van, így szívét is újra megnyitotta és várja, hogy rátaláljon az igaz szerelem és a gyerekvállalásról sem mondott le, szeretne egyszer anya lenni.