Kiderült, mi van Pap Dorci és táncpartnere között

Pap Dorci
Vágólapra másolva!
Pap Dorci a nyilvánosság előtt vallott arról, hogy egyedülálló lett, de sok részletet nem árult el az Esztergályos Patrikkal való szakításáról. A Dancing with the Starsos szereplése teljesen leköti minden figyelmét. Táncparterével, Baranya Dáviddal nagyon szoros kapcsolatba kerültek egymással és a parketten is izzik köztük a levegő. 
Vágólapra másolva!

Pap Dorci és Baranya Dávid szinte minden idejüket együtt töltik, ezért nem lenne meglepő, ha egy párt alkotnának az életben is. Sokan találgatják, hogy a tánc összehozta-e a párost, és több van-e köztük munkakapcsolatnál. Baranya Dávid így nyilatkozott erről a TV2 Tények Plusz riportjában.

Tehát ez nagyon fontos, hogy mi, ott, ezt, akkor elő tudjuk adni, mert akkor vagyunk hitelesek, hogy ha a nézőkben valamilyen érzést keltünk ezáltal."

Majd így folytatta a profi táncos a gondolatait:

"Közben pedig nem erről van szó. Tulajdonképpen ez nekünk egy nagyon jó visszajelzés, mert el tudtuk azt játszani, hogy ez van, hogy mi köztünk van valami. És ha nekünk ez sikerül, akkor szerintem elértünk valamit."

A táncosokkal készült riportot itt lehet megnézni: