Megmutatta kisfiát Szegedi Fecsó és párja - képek

Szegedi Fecsó és barátnője, Bea
Vágólapra másolva!
Közös családi fotókat is mutatott nemrég született kisfiáról Szegedi Fecsó és Géczi Bea, akik a tengerentúlra utaztak azért, hogy a kisbaba ott jöhessen világra. Eddig nem sokat árultak el a kisfiúról, most több képet is mutattak róla és a nevét is elárulták.
Vágólapra másolva!

Hivatalos közösségi oldalaikon osztottak meg több fotót is közös gyerekükről Szegedi Fecsóék, akik nagyon boldogok, hogy új taggal bővült a családjuk. A kisfiú még alig egy hónapos, hiszen október 16-án jött világra és a Szegedi Elliot Ferenc nevet kapta szüleitől. A család még nem tért haza Magyarországra, Szegedi egy korábbi interjúban azt mondta, hogy egyhamar nem is fognak, hiszen az Egyesült Államokból először Spanyolországba repülnek és csak úgy jönnek haza a babával.

A képek között lapozhat: