Szikora Róbert szerint Tóth Andi nagyon mélyen van

Tóth Andi
Vágólapra másolva!
Szikora Róbert a drogbotrányba keveredett énekesnő mellett áll, próbálja megérteni és tanácsokkal ellátni őt. Bízik abban, hogy Tóth Andi talpra áll, sőt, ebből a mélypontból később profitálni is tud.
Vágólapra másolva!

"Andi mély érzésű, vérbeli művész, akit sokkal érzékenyebben érintenek a negatív vélemények, mint egy átlagos embert. Ráadásul egyedül van, távol a családjától, nincs biztos pont az életében. Örülök, hogy Marics Peti mellette van, de ő is művészlélek, hasonlóan éli meg és látja az ilyen helyzeteket, mint Andi" - mondta Szikora Róbert.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Nem tagadja, most nagyon aggódik érte.

Andit is igyekszem erről meggyőzni, tanácsokkal ellátni, de csak finoman, és hagyok neki időt, hogy az elmondottakat feldolgozza, mert elég önfejű lány" - mesélte.

Forrás: Tóth Andi

Gyakran mondom neki, ne vegye a szívére a támadásokat, és ne azzal foglalkozzon, hogy mit mondanak, hanem azzal, hogy ki.

Ha pedig segítségre van szüksége, az én ajtóm mindig nyitva áll előtte" - tette hozzá a Blikknek.