Megint bíróság elé kell állnia Fekete Dávidnak

Fekete Dávid
Vágólapra másolva!
Akár 15 év börtönre is ítélhetik Fekete Dávidot.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a vádlott anyagi helyzete 2017. év közepétől fokozatosan megromlott, majd rövid időn belül különböző magánszemélyek, illetve üzleti partneri irányába jelentős összegű tartozásokat halmozott fel. A vádlott rendszeres haszonszerzésre törekedve 2017. nyara és 2021. március 2. napja között 20 alkalommal – 9 esetben folytatólagosan – követett el vagyon elleni- és egy esetben közbizalom elleni bűncselekményeket, mintegy 43.354.000 forint értékben, illetve 279.574.213 forint kárt okozva. Az első tárgyalás várhatóan 2023-ban lesz.

Forrás: Instagram/Fekete Dávid

A védelem kért először szót, szerintük a vád nem törvényes, mert nem tisztázott, hogy Fekete Dávid pontosan milyen bűncselekményt követett el. A teremben a 21 károsult közül csak öt jelent meg, ők bár régi ismerősei Dávidnak, nem köszöntek neki, rá sem néztek. Az énekes nyugodtan, kifejezetten jó hangulatban érkezett a Győri járásbíróságra. Az ügyészség hét év börtönt és 63 millió forint megfizetését kérte - írja a Bors.