Továbbra sincs béke a TV2 tanyasi valóságshow-jának piros csapatában, és úgy tűnik, nem is nagyon lesz.

A Farm VIP nézői láthatták, hogy Szorcsik Viki és Smaltig Dalma többször kiborult azon, hogyan viselkedik Szavas Andi, aki ahhoz képest, milyen fiatal, folyton parancsolgat.

„Egyre jobban érezzük azt, hogy ez a kislány súlyosan bomlasztja a társaságot és kezd nagyon nem szimpatikus lenni a viselkedése. Azt hiszi, valahol egészen máshol van. Úgy érzem magam, mintha nem egy csapatban akarna játszani, mintha ellenségek lennénk. Ez nagyon nem lesz így jó" – magyarázta Viki.

A feszültségből a játékok alatt és után ízelítőt kapott a sárga csapat is, a volt szépségkirálynő pedig Instagram-sztoriban reagált az ingerült szóváltásokra.

Dalma és Viki nem kedvelik a fiatal lakótársattv2
Az első naptól ellenszenv volttv2

 "Én soha nem voltam bunkó és flegma senkivel" - írta a válaszában Szarvas Andi, aki szerint teljesen ellentétes jellemek. Szerinte ő érettebben viselkedett, pedig fiatalabb, mint a két lakótársa. 

Mint írja, "kidülledt a szeme" bizonyos részeknél, és úgy látha, hogy akinek rendben van a lelke, az nem viselkedik így. "Egy szint alá pedig nem tudok süllyedni" - írja, azaz nagyon úgy tűnik, hogy ez a feszültség nem fog oldódni a következő hetekben (hiszen a műsort tavasszal, nyár elején már felvették, a poszt pedig mai). 

Itt a posztja:

Instagam r