Az egyik lány továbbra is titkolja pornós múltját Árpa Attila elől

a nagy ő
Vágólapra másolva!
A Nagy Ő idei évada talán minden eddiginél fordulatosabb és izgalmasabb. Lassan kiderül, hogy szinte minden szereplőnek van titkolnivalója és senki sem olyan ártatlan, mint amilyennek elsőre látszik. Ahogy írtuk is, a szendének tűnő Beáról is kiderült, hogy pornózott, de ezt a titkát a műsorban még nem leplezte le. 
Vágólapra másolva!

Nagy Ő Bea az interneten vetkőzik pénzért, A Nagy Ő előzeteséből pedig kiderül, hogy Bogi Dubaiban meztelenkedett. Árpa Attila fokozatosan deríti ki ezeket a sötét titkokat a lányok korábbi életével kapcsolatban, de azt még ő sem sejti, hogy az ártatlannak tűnő Bea is pornóval kereste a pénzt.

Az ízelítőből kiderül, hogy Bea még a lányok elől is titkolja a múltját, és közli velük, hogy ezt a titkot nem osztja meg bárkivel, de Árpa Attilának szeretné elmondani idővel. Vajon ez a ma esti adásban fog megtörténni?