Ahogy korábban megírtuk, Istenes Bence is a TV2 stúdiójában izgulta végig a Dancing with the Stars fináléját, melyet végül párja, Csobot Adél nyert. Istenes egy közös képpel is gratulált gyerekei anyjának, melyhez írt pár sort Csobotról és a teljesítményéről, de végül egy humort is belecsempészett az üzenetbe, amit nem mindenki vett jó néven.

Istenes Bence is nagyon büszke Csobot Adélra, akivel már tíz éve alkotnak egy párt. Kapcsolatukból már két kisfiuk is született, akik most többnyire édesapjukkal voltak az elmúlt négy hónapban, míg anyjuk a Dancing with the Stars miatt folyton táncpróbákra járt.

A páros sosem leplezte, ha gond volt a kapcsolatukban, őszintén elmondták, hogy vannak hullámvölgyek, de dolgoznak rajta folyamatosan. Az összetartást mi sem bizonyítja jobban, hogy Istenes négy hónapig támogatta párját, hogy minden erejével a műsorra tudjon koncentrálni. A bejegyzése végét mégis elviccelte, ami miatt többen is támadták.

"Most már nem csak én tudom, hogy milyen csodás ember vagy és mekkora tehetség, hanem az egész ország! Megérdemelted a győzelmet, és azt is, ami ezután vár rád. Mondjuk azért örülök, hogy 4 hónap után végre hazajössz, meg fogsz lepődni, mekkorát nőttek a fiúk - írta a felháborodást kiváltó sorokat Istenes Bence.

Többen is felhánytorgatták számára azt, amikor év elején két hétre elment meditálni és túrázni és teljesen magára hagyta családját, akik kommunikálni sem tudtak vele ezidő alatt.

"Bence, ugye nem felejtetted el, amikor te elmentél meditálni hosszú időre, az alatt az idő alatt is sokat nőttek a fiúk és Adél egyedül volt velük míg te pihentél. Ez oda vissza kell, hogy működjön" - írta az egyik kommentelő.

Majd egy másik védelmébe vette Istenes Bencét és próbálta elmagyarázni az előző kommentelőnek, hogy csak viccnek szánta az utolsó mondatot.

Úristen, nyilván az a rész humor volt. De amúgy meg Bence két hétre vonult el, Adél pedig négy hónapig csak aludni járt haza. De tök mindegy, látszik, hogy abszolút harmonikus a kapcsolatuk, hiszen két intelligens ember nyilván tudja, hogy oda-vissza működik ez. Nagyon durva, hogy azt gondolod ez a kis beszólás akárcsak félkomoly is lehetett" - írta a hozzászólásban.

De volt olyan is, aki egy közmondással reagált a vitára, miszerint minden viccnek csak a fele tréfa.