Ahogy korábban megírtuk, hatalmas vita kerekedett a Hal a tortán című főzőműsor egyik adásában, ugyanis Polgár Tünde férje, Polgár Árpád nagyon megharagudott Gáspár Evelinre és a műsor házigazdájára, Bea asszonyra. Polgár problémája az volt, hogy nagy késésében voltak és ezt Gáspár Beára fogta. Most azonban mindkét fél megszólalt az esetről és a szöges ellentétét állítják arról, hogy mi történt valójában.

Tovább folytatódik a Hal a tortán botránya, melyben Gáspár Evelin és Polgár Árpád esetek egymásnak. Gáspár Evelin azt állítja, hogy Polgár minősíthetetlen stílusban beszélt vele és elhordta mindenféle semmirekellőnek, sőt mondhatni, haza is zavarta. Végül az üzletember úgy döntött, hogy ő nem vesz részt az aznapi forgatáson, nem volt hajlandó a kamerák elé állni a vacsora ideje alatt.

Hal a tortánForrás: TV2

 

"Fogalmazzunk úgy, hogy különös este volt. Pici csúszással érkeztünk meg Tihanyba és még ott is várnunk kellett, ezért én megkérdeztem, hogy mi történt. Erre Tünde férje válaszolt és azonnal meg is fagyott a levegő, pedig addig jó hangulat uralkodott a társaságban. Közölte velem, idézem: Anyád miatt csúszunk! Mert anyád elaludt!

Nem is a mondatatival volt a baj, inkább a hangsúllyal. Sütött belőle a megvetés és ezt nem csak én éreztem így..." - mondta a Borsnak Gáspár Evelin a történtekről.

Polgárék a Gáspár lány nyilatkozata után kiadtak egy közleményt, melyben tisztázni szerették volna a történteket, de ezzel csak olajat öntöttek a tűzre.

"A műsor második felében azért nem szerepeltem, mert házigazdaként olyan mértékű sértésben volt részem, ami miatt visszavonultam. Nem vagyok hozzászokva, hogy egy vendég: Mi a f*szért kellett kétszer megállnunk, miért nem voltatok készen! mondattal érkezik, köszönés helyett. A csúszás oka nem az volt, hogy Tünde nem készült el, hanem ennek technikai okai voltak. Sajnálom, ha Gáspár Evelinnek sértő volt a hanghordozásom, de nem vagyok hozzászokva, és azt gondolom, hogy nem is kell elviselnem, ha a saját házamban tiszteletlenül beszélnek velem. Számomra az Ő káromkodása felém kimerítette a tiszteletlenség fogalmát. Részemről semmilyen degradáló kifejezés nem hangzott el feléje, amennyiben valamit félreértelmezett, azért elnézést kérek" – fogalmazott a közleményében az üzletember, aki úgy gondolja, azért csúsztak a forgatással, mert Gáspár Bea elaludt. 

Polgár Árpádtv2

Polgár állításaira azóta reagált Gáspár Evelin is, aki teljesen kikelt magából a közleményben foglaltak láttán.

"Ennyi idősen nem kéne már hazudozni, hanem vállalni a tetteidért és a szavaidért a következményt! Vagy ezt az etikett könyvbe nem tanítják?" - reagált feldúltan Gáspár Evelin egy hozzászólásban, majd édesanyja sem tudott emellett elmenni szó nélkül, így ő is írt egy hosszabb véleményt, hogy megpróbálja tisztázni a helyzetet.

"Evelin hagyd a francba! Ennyit nem ér az egész! Atya-gatya! Polgár Árpád, én vagyok olyan gerinces, hogy attól kérdezem fel, akivel bajom van, jelen esetben a feleségétől, drága, aranyos, miliárdos gróf úr! Ön az etikett szerint szokott általában viselkedni, ugyebár általában és ez nem általában volt, hanem csak "Gáspárék, az utolsó senkik lánya" esete! Kikérem magamnak a szemen szedett hazugságokat! Ja és, hogy én elaludtam, nem hiszem, hogy magára tartozik, és befolyásolta volna a forgatást, mivel a felesége előtte való nap már bevásárolt, hiszen technikailag így volt összerakva az a nap, mivel Tihanyba kellett leutazni. Na de, ha velem van baja miért nem velem beszéli meg? Én sem a gyerekére tettem pressziót, hanem Tündét kérdeztem a sérelmemmel kapcsolatban! Ön miért nem tette ugyanezt? Ja, hogy az nem etikettes! Nem gondoltam, hogy ilyen hazug emberekbe botlom, akik fűt is fának ítélnek meg, a bokor meg már erdő önöknél! Ja és azzal kapcsolatban apró szösszenet: igen elaludtam és igen vállalom! És igen időben érkeztem a delikátba, mindezek ellenére! Viszont a kellék 10 perccel utánam érkezett meg, a helyszínen a szerkesztő várt rám egyedül, szokás szerint! Valamint mindenki időben távozott a helyszínről, hisz aznap Erdélyi Mónika vásárolt a kis boltban! Nem értem a Tünde főzése és a Mónika vásárlása milyen összefüggésben van egymással? Ja, valószínű annyi az összefüggés, hogy a gyártás, aki levitte a feleségét Tihanyba, késett, rajtam kívül álló okból, hisz a gyártás nem velem aludt! Ha esetleg keresi a hibát, elsősorban azt a garasos milliárdos életérzésében kellene, hogy nem saját autóval időben, hanem a gyártás autójával késve utaztatta a feleségét. Ez a színtiszta igazság, kedves uram! Üdv B." - reagált dühösen Gáspár Bea Polgár Árpád közleményére, így egyelőre nem oldották meg a köztük lévő nézeteltérést.

Gáspár BeaForrás: TV2