Ahogy korábban megírtuk, 96 éves korában meghalt Zámó Jimmy édesanyja, Anna néni, akit rohammentő szállított kórházba. Az idős asszony annak ellenére, hogy szellemileg kitűnő állapotnak örvendett, mégsem élte túl a történteket, családja összeomlott a halála után.

Anna néni halálának okáról egyelőre még nem nyilatkozott a család, de valószínűleg idős kora és betegségei miatt szervezete feladta a küzdelmet. Az idős asszony hosszú ideje szívelégtelenséggel küzödott,  és tavalyi sztrókjáig egész jól megküzdött a betegséggel. Majd combnyaktörést szenvedett, ami után nehezebben állt talpra. 

Gyerekeit és unokáit mélyen megrendítette a szeretett nagymama halála, aki szellemileg teljesen jól volt, ezért sem számítottak arra, hogy ilyen hirtelen kell tőle búcsút venniük. Zámbó Krisztián elmondta, hogy leginkább édesapja legidősebb bátyját, Zámbó Györgyöt féltik, mivel ő is nagyon rossz egészségi állapotban van.

Zámbó György két évvel ezelőtt kapott agyvérzést, ami után még sikeresen felépült, viszont az idén márciusban megismétlődő sztrókja után nem javul az állapota. Családja nagyon félti a legidősebb Zámbó testvért, aki teljesen összetört édesanyja halála után.

Nagyon sokat tanakodtunk, hogyan mondjuk el Öcsinek, hogy a mama elment. Sajnos ő nagyon rossz állapotban van, de lehetetlen volt előtte titokban tartani a tragédia hírét, hiszen pillanatok alatt lett tele az internet. Gyuri nagyon rosszul viselte édesanyja elvesztését, így most mindannyian azért imádkozunk, hogy vele ne legyen semmi baj – mondta a Borsnak Zámbó Krisztián, aki közösségi oldalán is búcsúzott szeretett nagymamájától.