Kiderült, mikor tér vissza a legnépszerűbb Star Wars-sorozat

Baby Yoda, Mandalorian, Star Wars
Vágólapra másolva!
2023. március 1-jén tér vissza a hallgatag fejvadász. 
Vágólapra másolva!

A Csillagok háborúja-filmek kedvelői évek óta vártak már élőszereplős Star Wars-sorozatra a sok rajzfilm után, majd megérkezett a Mandalorian, és rögtön az első részt imádták a nézők, főképp a régen látott Tatuin, a hangulat és persze Baby Yoda miatt. Az első évad hét Emmy-díjat kapott, a második is népszerű volt, de 2020. októberében került a nézők elé, azóta pedig nem jött folytatás.

Baby Yoda Disney

Baby Yoda és a Disney idén nyáron lopás vádja miatt került a lapokba. Joe Dante, az 1984-es Szörnyecskék film rendezője, ugyanis azzal vádolta a Disney-t és a Lucasfilmet, hogy egy az egyben lemásolták az általa megálmodott szeretnivaló szörnyeket, és Baby Yoda figurája is azokról lett mintázva. Erről itt olvashat hosszabban.

Most kiderült, hogy dolgoznak a negyedik évadon is, a harmadik pedig szinte kész, 2023. március 1-jén érkezik a képernyőre. Itt egy teaser hozzá.