Kulcsár Edina és G.w.M néhány hete árulták el babájuk nemét, egy hatalmas bulit tartottak, ahol 90 vendég előtt tudták meg, hogy lányuk lesz. Korábban elmondták, hogy megvan a kicsi neve, de nem akarják még elmondani, hogyan nevezik el a babát.

Kulcsár Edina és G.w.M az év elején jelentették be, hogy egy párt alkotnak, azóta mindketten elváltak, összeköltöztek és a közös lányukat várják. Nem tudni, pontosan hányadik hétben jár a modell, de annyi biztos, hogy a terhességét a korai szakaszban jelentették be, mivel emiatt kellett lemondania szereplését a Dancing with the Starsban.

Forrás: G.w.M /Instagram

A modellt a közösségi oldalán kérdezhették a rajongók, és sokakat a babavárás, illetve a kislánnyal kapcsalatos dolgok érdekelték. A baba nevét továbbra sem tudni, de kiderült, hogy Nina és Medox után újabb különleges névre esett Kulcsár Edina választása.

A neve fantasztikus. Maga a csoda, és szerintünk nagyon különleges. Olyan, hogy tudod, ő G.w.M és K. E. kislánya

– árulta el a 24 óráig elérhető Instagram-történetében a  kismama, aki azt is kifejtette, hogy egyáltalán nem fél a szüléstől, hiszen tudja, a fájdalom végén egy csodás állapot várja.