December 21-én lesz 76 éves, mégsem a születésnap, sokkal inkább a 30-i Aréna-koncert miatt izgatott Demjén Ferenc.

Zsúfolt a decemberem, de az ember szívesen csinálja. Olyan jó érzés, hogy akármi volt az évben, az év vége mindig jól zárul le az Aréna-koncerttel. Mondjuk idén 25. alkalommal durrantunk majd nagyot, és remélem, hogy mindenki ott lesz, aki eddig is ott volt és lesznek újak is, akik időközben nőttek fel. Jó érzés látni, hogy az első sorokban majdnem, hogy csak tinédzserek állnak. A mi korosztályunkat és a nálunk esetleg idősebbeket is szívesen látjuk, ami azért ritka - mondta Demjén a Borsnak.

A szülinapomat – már ami a számot illeti – megszoktam. A 76. jön. Sajnos nem tudom mindenkinek megköszönni a rengeteg felköszöntést, amit ilyenkor kapok, de most meg is ragadnám az alkalmat, hogy már előre és utólag is megköszönjem. 

Demjén Ferencfotó: Talán Csaba

Ezzel még tartozom! - ez az Aréna-koncert címe. Olyan, mintha búcsúznék, de elárulhatom, hogy erről szó sincs! Amíg tudok zenélni, addig nem búcsúzok, azután meg már nem kell...

Azért lett ez a címe, mert nagyon sokszor csak az aktuális slágereket tudjuk eljátszani a koncerten, amit mindenki fúj és most ezekhez hozzá szeretnénk tenni egy-két olyan dalt, amit szeretünk és a V'Moto-Rock időben játszottunk - mondta a legenda.