A nehéz hónapokról nyilatkozott a Better Call Saul és a Breaking Bad sztárja. Bob Odenkirk azt szerette volna, ha más viszi a karaktert, ha ő már nem képes erre. A Better Call Sault időközben a TV Guide az év legjopbb soorzatának válaszotta. 

Mint írtuk, 2011-ben a kétszeres Emmy-díjas – és még rengetegszer jelölt – Bob Odenkirk egyszer csak összeesett, miközben épp sorozata, a Better Call Saul hatodik, befejező évadát forgatták Új-Mexikóban, azonnal kórházba szállították.

AMC

"Bob stabil állapotban van, miután a szívével kapcsolatban lépett fel probléma" – adták ki Odenkirk sajtósai a közleményt, amelyben az orvosoknak és a nővéreknek is köszönetet mondtak, majd arra kérték a rajongókat és az újságírókat, hogy tartsák tiszteletben a színész privát szféráját, hadd koncentráljon a gyógyulásra. 

Forrás: AMC

Később kiderült, hogy súlyos infarktusa volt, most pedig nyilatkozott is erről. Mint mondta, a helyzet roppant ijesztő volt mindenki számára, ugyanis tényleg pillanatok alatt rosszul lett, elszürkült a bőre. Úgy tűnt, itt a vég. „Egyszerűen leállították volna a sorozatot, ha nem vagyok képes dolgozni. Nem próbálták volna folytatni, ami miatt rosszul érzem magam. Ha megtörtént volna, hogy nem tudok munkába állni, annak örültem volna, ha választanak egy színészt, aki eljátssza a karaktert. Csak azért, hogy elmesélje a történetet, amit megírtak." Szerinte a semminél, a leállásnál egy újabb casting is jobb lett volna.

A Better Call Saul showrunnere, Peter Gould persze nagyon drukkolt, hogy Odenkirk újra a kamerák elé álljon. "Nagyon izgalmas pillanat volt, mert nem voltam ott, amikor Bob megbetegedett, de ott voltam, amikor visszatért. Mindannyian azon tűnődtünk, hogy vajon milyen lesz... És kiderült, hogy nagyszerű. Az egyik legreményteljesebb dolog volt, amit csak el lehet képzelni."

A sorozatról a cikk alatt olvashat hosszabban.