Torokszorító produkciókkal folytatódik a Csináljuk a fesztivált!

A Duna show-jának házigazdái, Rókusfalvy Lili és Fodor Imre
Vágólapra másolva!
A második elődöntőben, december 10-én, szombat este a Beatkorszak legnagyobb slágereivel halad tovább a Duna showműsora. A sztárelőadók nemcsak vidám, hanem könnyekig megható pillanatokat is a színpadra varázsolnak.
Vágólapra másolva!

Második adásához érkezik a Csináljuk a fesztivált! új évada, amely a legjobb magyar beatslágerekkel hívja a nézőket közös nosztalgiára. Az Omega, Metro, Illés és az LGT ütemes, fülbemászó dalai mellett azonban született néhány nagy ívű, érzelmes sláger is, ezek mind helyet kapnak a Duna showműsorának következő elődöntőjében. A pörgésről – a többi között – a Petróleum lámpa és Az utcán gondoskodik majd, míg a Kell, hogy várj!, az Úgy szeretném meghálálni és a Kicsi, gyere velem rózsát szedni című felejthetetlen lírák pedig könnyeket csalhatnak majd a nézők szemébe.

A Duna show-jának házigazdái, Rókusfalvy Lili és Fodor Imre Forrás: MTVA / Balogh Zoltán

A folytatásban tíz új sztárelőadó mutatja be a korszakos slágereket, akik közül hatan folytathatják a versenyt a középdöntőben, ahol újabb esélyt kaphatnak arra, hogy az általuk előadott dal a műsor végén az évszázad slágere legyen. A fellépők között ezúttal is megtaláljuk napjaink rajongott énekeseit, mint például Agárdi Szilviát, Bereczki Zoltánt, Gubik Petrát, Oláh Ibolyát és Vastag Tamást. Hogy rajtuk kívül még kik „csinálják a fesztivált” december 10-én, megtekinthető a műsor Médiaklikk-oldalán, ahol újranézhető az előző elődöntő, valamint kulisszatitkok is olvashatók!

Csináljuk a fesztivált! – szombat esténként, 19:35-től a Dunán!

Nézd vissza az adásokat a Médiaklikk.hu-n, extra műsoros tartalmakért pedig kövesd a Duna közösségi oldalait!