Egy magyar topmodelltől kapott segítséget a saját mellét nyalogató Madonna

Madonna
Vágólapra másolva!
Madonna a minap egy kiállításon járt, amelyen Steven Meisel erotikus fotóit állították ki. A 64 éves világsztár egy adott pillanatban megnyalt egy róla készült meztelen képet, a kommentelők egy része szerint ez nem volt vicces, a "korához képest" az ilyen viselkedés nevetséges.
Vágólapra másolva!

Marjai Judit szerint ebben nincs semmi rendkívüli, és senkinek sincs joga elítélni a popsztárt. "Madonnáról azt gondolom, hogy azt csinál, amit akar. Természetesen az én beleegyezésem nélkül is megteheti ezeket a polgárpukkasztó jeleneteket.

Mert már nem illik az ő korában? Ki ítéli ezt meg ? A sok szürke kis semmi, senkik hada, akik semmit se értek el , de nem is fognak? Hajrá Madonna! Le az ageizmussal!" - írta közösségi oldalán a volt topmodell.

Marjai Judit a 80-as évek ismert hazai modellje volt. 1983-ban édesanyja elküldte fotóját az Ifjúsági Magazin pályázatára, ott rögtön címlapra került. Számos fotója jelent meg naptárokon, az Aranypók arca volt, a Videoton, a Technoimpex is naptárra tette, reklámokban szerepelt. 1988 után a modellszakmát elhagyva a fotózás felé fordult. Nemr ég megmutatta, mekkorát nőttek a mellei: a képet itt megnézheti.