Révész Sándor először jelent meg nyilvánosan a sztrókja óta - képek

Révész Sándor
Vágólapra másolva!
Márciusban sztrókot kapott, szeptemberben pedig ismét kórházba került a Piramis énekese, Révész Sándor.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, Révész Sándor lassan gyógyult a márciusi sztrókja után, további rehabilitációra volt szüksége – aminek érdekében szeptemberben ismét kórházba vonult.

Most sokak örömére a Piramis frontembere újra ismerősei, barátai közt lehetett. "A tegnapi Rockmúzeumbéli Piramis klub-est volt az első nyilvános rendezvény a márciusban velem történtek óta, melyre a meghívást – Rausch Tamástól és Szilvási Tamástól – elfogadtam. Nagy Gábor képei az est során a zenebarátok sokaságával együtt átélt, nagyon emlékezetes pillanatokat dokumentálják, az önfeledt nevetéstől a könnyekig ható elérzékenyülésig. Köszönet a szervezőknek és Mindenkinek, aki a jelenlétével megtisztelt!" - írta közösségi oldalán Révész Sándor.