Egy kivételes magyar király története elevenedik meg az Aranybulla sorozatban

Aranybulla sorozat
Vágólapra másolva!
Karácsony első napjától látható a Dunán az Aranybulla című hatrészes történelmi sorozat, amelyben olyan részletekre is fény derül II. Andrással kapcsolatban, amelyek nem ismerhetők meg az átlagos történelemkönyvekből. A 800 éves évforduló alkalmából készült produkció jelentőségéről az alkotók meséltek az M5 Librettó című műsorában.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Filmintézet és a közmédia együttműködésében készült, Kriskó László rendezésében megvalósuló, hatrészes Aranybulla-sorozatot a Duna nézői láthatják először, december 25-e és 30-a között. A főbb szerepekben Trill Zsolt és Veréb Tamás (II. András idősebb és fiatalabb korában), Törőcsik Franciska (Gertrúd), valamint Rátóti Zoltán (János érsek) is látható, de megjelenik a produkcióban Fenyő Iván és László Zsolt is.

MTVA

A film producere, Rákay Philip rávilágított, hogy miért is számít hiánypótlónak ez a széria. „Az Aranybulla kiadásának évszáma, 1222 egy olyan évszám, amit sokan máig fejből tudnak, mert könnyű volt megjegyezni. De az utca embere valószínűleg csak annyit tudna mondani a dátum történelmi jelentőségéről, hogy ez a kontinentális Európa első írott alkotmánya. Arról azonban már kevesen tudnak, hogy ezt milyen körülmények váltották ki, milyen érzelmi szálak vannak a történések mögött" – hangsúlyozta az M5 Librettó című műsorának vendégeként.

MTVA

A Dunán karácsonykor debütáló produkció főszereplője, Trill Zsolt – aki II. Andrást alakítja – kiemelte, sokat segített ezeknek megértésben, hogy egy olyan forgatókönyvet kapott kézhez, amely a történelmi személyiséget emberré tudta formálni.

„A legizgalmasabb II. András személyiségében az a képessége, hogy vezetőként belátta, ha hibázik, akkor el kell ismernie, és félre kell állnia. Ettől volt ő igazán jó király, és lett szerethető karakter" – tette hozzá a főhőst megformáló Jászai Mari-díjas színművész. A teljes beszélgetés újranézhető a Médiaklikken, ahol 60 napig elérhetők a Librettó korábbi adásai is.

Itt a sorozat előzetese: