Így emlékeztek meg kollégái Fábián Juliról

Fábián Juli
Vágólapra másolva!
Tegnap, azaz december 16-án volt Fábián Juli halálának ötödik évfordulója, mely kollégáit és barátait a mai napig megrendíti. Sokan gyászolják a népszerű és tehetséges dzsesszénekesnőt, néhányan közösségi oldalaikon is megemlékeztek róla.
Vágólapra másolva!

Már öt éve, hogy hosszan tartó daganatos megbetegedésének következtében, 37 éves korában meghalt Fábián Juli, aki a kezelések ellenére sem tudta legyőzni a gyilkos kórt. Emlékére Palya Bea most egy dalpremierrel készül, hiszen nagyon jó barátságban voltak egymással.

Már jó korán kitűztük december 16-át a Sírd el a könnyeidet című dal megjelenési napjának, amely a LéleKzet albumom egy - enyhén szólva - fajsúlyos darabja" - kezdte bejegyzésében Palya Bea, aki tudatosan Fábián Juli halálának évfordulójára időzítette az új dal megjelenését.

Nemcsak Palya Bea, hanem jó barátnője, Tóth Vera is megemlékezett barátnőjéről, akit a mai napig gyászol.

- írta Instagram-történetben közös képük mellé az énekesnő.

Tóth Vera Forrás: Tóth Vera Instagram

Az eredeti bejegyzés a linkre kattintva elérhető 24 órán keresztül.