Betegsége miatt nem vette át életműdíját Pogány Judit

Leenane szépe Centrál Színház Pogány Judit Leenane szépe Centrál Színház Pogány Judit A Leenane szépe című című színdarab fotóspróbája a Centrál Színházban 2015 január 21.-én. A képen Pogány Judit
A Leenane szépe című című színdarab fotóspróbája a Centrál Színházban 2015 január 21.-én. A képen Pogány Judit
Vágólapra másolva!
Ahogy korábban írtuk, Pogány Judit nemrég bevallotta, hogy gyógyíthatalan betegségben szenved, ami korlátozza őt a mindennapok során. Most a neki járó életműdíjat sem tudta átvenni az egészégügyi állapotára hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Pogány Judit gyógyíthatatlan szembetegségéről beszélt nemrég, mely gátolja őt a munkájában is, mivel az olvasás is egyre nehezebben megy neki, annyira sokat romlott látása. Autót sem vezet már, így kevésbé rugalmas a közlekedésben is.

Most a a budapesti Bethlen Téri Színházban átadták a közönség által odaítélt Arany Medál-díjakat, amit a közönség szavazhat meg egy-másfél hónapon keresztül. A közönség szavazatai alapján az életműdíjat idén Pogány Judit kapta, aki betegségre hivatkozva nem tudott részt venni az ünnepségen. Azt, hogy átmeneti betegség vagy a már említett szembetegsége miatt nem jelent meg az ünnepségen azt nem részletezték, így nem tudni, milyen állapotban van a színésznő - írja a Bors.

A Leenane szépe című című színdarab fotóspróbája a Centrál Színházban 2015 január 21.-én. A képen Pogány Judit, Kossuth-díjas színművész Fotó: Polyak Attila - Origo