Tíz történész dolgozott a december 25-én érkező Aranybulla sorozaton

Aranybulla sorozat
Vágólapra másolva!
Aranybulla címmel hatrészes sorozatban mutatja be a Duna II. András életét. A december 25-30. között 20 órától látható epizódokban olyan részletekre is fény derül II. Andrással kapcsolatban, amelyről nem szólnak a történelemkönyvek.
Vágólapra másolva!

Aranybulla és a Bánk bán – ez jut elsőként eszébe mindenkinek, ha meghallja II. András nevét. A száraz történelmi tényeken túl azonban Árpád-házi uralkodónk élete hallatlan izgalmakkal volt teli, amelyek a filmproducereket is lenyűgözték.

Aranybulla sorozat MTVA

A Szent Koronával megkoronázott ifjú Árpád-házi királyra kalandok és megpróbáltatások várnak, több fronton vívott harcai közben egyre bölcsebb uralkodóvá válik, az ország érdekében új szövetséget köt népével, amelynek szabályait az 1222-ben kiadott Aranybullában fekteti le.

aranybulla sorozat MTVA

Az NFI és a közmédia között formálódó együttműködés keretén belül bemutatott vadonatúj sorozat természetesen ezeket a történelmi momentumokat is bemutatja, ám ezen túl számos különleges részlettel is megismerkedhetnek a nézők, amelyeket az alkotók több mint hatszáz oldalnyi szakanyagra alapozva, tíz történész segítségével dolgoztak ki. Kiderül többek között, hogy András és Gertrúd kapcsolata szerelmi házasság lehetett, ami akkoriban nem volt szokványos, az uralkodó egész gyermekkorától viszályban állt testvérével, Imrével, a trónörökössel, és Bánk bánnal kapcsolatban is megtudható az igazság.

MTVA

A már bemutatása előtt az egyik legnagyobb hazai filmes meglepetésnek tartott Aranybullát többek között Fóton, Etyeken a Korda stúdióban, az alcsúti arborétumban, és az éppen felújítás alatt lévő Jáki templomban is forgatták. A ruhákat egy madridi ruha raktárból hozták, ahonnan olyan hollywoodi produkciók is kölcsönzik a jelmezeket, mint A Karib-tenger kalózai, a Robin Hood vagy a Mennyei Királyság. A sorozatban látható egyik bútort pedig egy római kelléktárból kölcsönözték, ahonnan a Ben Hurt és más nagy történelmi filmeket szolgálnak ki.

MTVA

A Kriskó László rendezésében készült sorozatban az idősebb II. Andrást Trill Zsolt, a fiatal királyt Veréb Tamás alakítja, Gertrúd szerepében Törőcsik Franciska látható. János érseket Rátóti Zoltán, a teuton lovagok vezérét Fenyő Iván, az öreg keresztest pedig László Zsolt kelti életre.

MTVA

Az Aranybullán kívül több új magyar filmet és sorozatot láthatnak ezen a télen a Dunán. Decemberben érkezik az Ida regénye című film, januárban pedig a Keleti Ágnes olimpiai bajnokról szóló dokumentumfilm, Aki legyőzte az időt. Az év első hónapjában láthatják még a Dunán Petőfi 200 emlékév kapcsán forgatott, A helység kalapácsa című eposzparódiát és a Béke a nemzetek felett című filmet is.

Start december 25-én a Dunán. Alább az előzetes: