Hatalmas bejelentést tett Tóth Andi és Marics Peti

Marics Peti, Tóth Andi
Vágólapra másolva!
Tóth Andi és Marics Peti a Sztárban sztár előző évadában énekeltek együtt egy duettet és a felkészülés alatt kerültek közelebb egymáshoz. A fiatalokat már ott is biztatták, hogy milyen szép pár lennének együtt, talán akkor már ők is sejtették, hogy több lesz közöttük, mint munkakapcsolat. Most hatalmas bejelentést tettek, erre valószínűleg senki sem számított tőlük.
Vágólapra másolva!

Nemcsak szerelem, hanem munkakapcsolat is van Marics Peti és Tóth Andi között, úgy tűnik, hogy az esetükben kettő nem zárja ki egymást. Sőt, most egy olyan szakmai előrelépés érkezett mindkettejük életében, amire nem mondhattak nemet és valószínűleg nagy öröm számukra, hogy ezt együtt élhetik meg. A páros visszatérhet megismerkedésük helyszínére, azaz a TV2 stúdiójába, hogy a Sztárban sztár kilencedik évadában együtt zsűrizzék majd a versenyzőket.

Tóth Andi Marics Peti TV2 Forrás: Sztárban sztár Instagram

Az eredeti bejegyzés a linkre kattintva elérhető 24 órán keresztül.

Marics Peti és Tóth Andi korábbi produkciója elkápráztatta a zsűrit, most őket kell, hogy elkápráztassák a versenyzők.