Zaklatják Kozsó lányát

„Rengetegen írnak, és sokszor tisztességtelen ajánlatokkal keresnek meg. Megosztják velem a rólam szőtt fantáziáikat, mindenféle szexuális ajánlatokkal bombáznak. Eleinte a szolidabb üzenetek még jól is estek, de kezd eluralkodni a káosz a közösségi felületeimen. Ráadásul volt, aki nem állt meg a levelezésnél" – mondta a Blikknek. A Zenebutik forgatási szünetében például megtalálta egy rajongója, elég rémisztő volt, amit kért tőle.
„Odajött hozzám egy pasi, hogy dedikáltatni szeretne. Elővette a könyvemet, és hirtelen lesokkoltam, mert
a másik kezében egy fekete bilincs volt.
Közölte, hogy szeretné, ha megtenném vele, amit a könyvben a főhősnő. Nem tagadom, nagyon megijedtem, kerestem a szememmel, hogy merre menekülhetek, mielőtt magához láncol vagy megerőszakol. Szerencsére szólítottak, mert folytatódott a forgatás, de amikor vége lett, és sétáltam ki a kocsimhoz, tele volt rózsaszirmokkal, és üzenet is várt egy cetlin: "Édes Annának" – mesélte Amanda, könyve főhősét egyébként Annának hívják.
„A férjem nagyon féltékeny, feszült ettől a helyzettől, és félt is. Testőrt akar fogadni mellém, de én ezt túlzásnak érzem, még akkor is, ha néha úgy érzem, nem vagyok biztonságban" – mondta Kozsó lánya, aki hamarosan egy saját rádióműsorral jelentkezik.
„Sztárokkal fogok beszélgetni pikáns témákról. Egyre inkább magaménak érzem ezeket a témákat, jó nyíltan beszélni a szexualitásról. Magabiztosabban tudom megélni a nőiességem" - tette hozzá.