Presser Gábor: 50 éve tartó szerelmet jelent a színház

Presser Gábor
Vágólapra másolva!
Ötven évvel ezelőtt, 1973. március 2-án mutatta be a Vígszínház Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című művének zenés adaptációját Presser Gábor zenéjével és a Petőfi Zenei Díj életműdíjával nemrég kitüntetett Adamis Anna dalszövegeivel. A kultikus előadással kezdődött Presser Gábor és a Vígszínház közös története, amelynek meghatározó pillanatait idézte fel a Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, előadó a Kossuth Rádiónak adott interjújában.
Vágólapra másolva!

Presser Gábor szerint a színház egy mindenkor változó organizmus, és épp az ebből adódó változékonyságot kedveli benne immár öt évtizede, amióta a Vígszínház munkatársa. A kerek évfor első nagy sikeréről, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című zenés darabról is mesélt.

Forrás: MTVA

„Borzasztóan kíváncsi és büszke voltam, hogy erre a munkára fölkértek. Ám, amikor Marton László felolvasta nekem az első felvonást a körút egyik sörözőjének kerthelyiségben '72 nyárutóján, nem titkoltam előtte, hogy nem vagyok elragadtatva. Akkor azt mondta: jó, dolgozzunk rajta. Ez egy nagyon erős hívószó. Ekkor tanultam meg alapfokon, hogy milyen egy színházban létezni" – emlékezett vissza az ötven évvel ezelőtti eseményekre Presser Gábor, aki máig elkötelezetten, őszinte lelkesedéssel tevékenykedik a Vígszínház zenei vezetőjeként.

AZ LGT alapítótagja évtizedeken át ingázott a koncertturnék és a színház világa között, és utóbbiból félévszázados szerelem lett. A Képzelt riport... után, 1975-ben megkapta a második felkérését, és jöttek a következők, majd Várkonyi Zoltán kinevezte a színház zenei vezetőjének.

– tette hozzá Presser Gábor a Kossuth Rádió műsorában. A Presser Gáborral készült interjú a Szombat Reggel című műsor március 25-i adásában teljes egészében meghallgatható, a Kalendárium adása a Médiaklikken elérhető.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!