1985-ben autóbalesetben halt meg a Marcellina PJT basszusgitárosa, Temesváry Pepó, ami nemcsak a zenekar feloszlásához vezetett, de Marcellinának is komoly traumát okozott.
"Végig gyönyörűen betartotta sebességkorlátozást, nem ment többel, mint 80. A szembejövők egymást előzgetve szórakoztak. Egy frontális ütközésben meghalt a Pepó, meghalt Zsoldos Imre, és a Sárosi Kati meg a Marsalkó Zoli, a gitárosunk súlyos sérülésekkel túlélték.
Akkor még nem volt ilyen, hogy telefonálunk. Mi megcsináltuk a koncertet nélkülük, mert nem tudtuk, hogy mi van.
El tudod képzelni, milyen érdekes koncert volt basszusos és gitáros nélkül. Már majdnem vége volt az előadásnak, akkor egy katonai rádión értesítettek minket, hogy volt ez a baleset" – mesélte Marcellina a Palikék Világa by Manna videosorozatban.
"Rögtön utána mentem a helyszínre, akkor már kiderült, hogy ők meghaltak a kórházban. Akkor nem az volt – a mai napig ezen gondolkodom, hogy alakult így –, hogy a rendőrség értesíti a hozzátartozókat, hanem én megkaptam ukázban, hogy a zenekarom tagjainak hozzátartozóit én értesítsem.
Aznap éjjel elmentem a Pepó feleségéhez, akkor nem is realizáltam, hogy odamentem ezzel a rettenetes hírrel.
Azóta sem beszélünk, ezt nekem nem szabadott volna csinálni. Viszont a fiával, a Gergővel jó barátságban vagyunk. A fia felvette velem a kapcsolatot pár évvel később, de Nellivel azóta se tudunk beszélni" – tette hozzá az énekesnő.