Külföldre menekült Solti Ádám a házasságon kívül született gyereke miatt

Solti Ádám
Vágólapra másolva!
Megcsalt és megalázott felesége továbbra is kitart mellette, együtt hagyták el Magyarországot.
Vágólapra másolva!

Solti Ádám idén májusban beszélt először arról, hogy két évvel ezelőtt házasságon kívüli gyereke született egykori szeretőjétől. Mint kiderült, a gyermek anyjával régebb óta tartott a kapcsolata, mint jelenlegi feleségével, Solti Bernivel, akit a házasságuk alatt rendszeresen megcsalt a titokzatos hölggyel. A kétéves kisfiút, aki semmiről nem tehet, a színész azóta sem látogatja, helyette édesapja, Solti Ferenc gondoskodik a gyermekről.

Forrás: TV2 Sajtószoba

Voltak hullámvölgyek a kapcsolatunkban a feleségemmel, és én a leggyávább, legrosszabb dolgot választottam, félreléptem. A nő tudta, hogy házas vagyok, nem kecsegtettem azzal, hogy elhagyom Bernit, pontosan tisztában volt vele, ő egy szerető, és akármilyen borzalmasan is hangzik, csak arra kell, hogy évente néhány alkalommal pár órára jól érezzem magam.

- mondta el korábban a színész, aki a botrány óta rengeteg támadó üzenetet kapott, akárcsak a felesége.

Az elmúlt időszakban egyre többször posztolt külföldről a házaspár, közösségi oldalaikat pedig privátra állították.

- mondta a pár egy közeli barátja a Borsnak.