Kitálalt Kasza Tibiről Sydney van den Bosch, a Szerencsekerék háziasszonya

sydney van den bosch
Vágólapra másolva!
A Szerencsekerék háziasszonya, Sydney van den Bosch ritkán beszél magánéletéről, most azonban kivételt tett és annyira megeredt a nyelve, hogy műsorvezető kollégájáról, Kasza Tibiről is elmondta a véleményét. A holland származású modell nemrég győzte le a rákot, mely számára nagyon érzékeny téma volt, de most megtörte a csendet és elmondta, hogyan élte meg ezt a nehéz időszakot.
Vágólapra másolva!

A 27 éves Syndey van den Boscht a Szerencsekerékből ismerhetik legtöbben, aki Kasza Tibi mellett tűnt fel a műsorban. Az egykori szépségkirálynő most olyan titkokat árult el magáról, melyről eddig sohasem beszélt a nyilvánosság előtt, azt is bevallotta, hogy eleinte tartott Kasza Tibitől és a közös munkától.

Hát mégiscsak együtt leszünk éjjel-nappal egy forgatáson. Sosem találkoztunk előtte, nem ismertem" - idézi a Blikk Sydney van den Boscht, aki azóta már teljesen feloldódott az egykori énekes mellett.

A modell azt is elárulta, hogy több fontos felkérést utasított vissza azért, hogy a Szerencsekerék háziasszonya lehessen.

Zsűri lettem volna egy nagyszabású show-műsorban. Nagyon megtisztelő szerep volt, viszont rengeteg ideje a TV2-vel dolgoztam együtt, és nagyon kedvelem a csatornát, igyekszem lojálisan állni hozzájuk" - mondta van den Bosch, aki azóta is oszlopos tagja a TV2 csapatának.

Az életvidám modellről ma már senki nem mondaná, hogy tavaly megjárta a poklot is súlyos betegésge miatt, amiről még most sem beszél szívesen, de örül, hogy túlélte és időben felfedezték nála az elváltozást, melyet édesanyjától örökölt.

"Egyetlen egy dologtól féltem, hogy nekem ne kelljen ezen keresztülmennem.

Egyáltalán nem zavar, én eddig sem voltam egy nagy cicmágus, úgy voltam vele, hogy nem ebből fogunk megélni. Nekem nem ez adta a nőiességemet, nem azért éreztem magam jó nőnek, nem azért nyertem egy szépségversenyt, mert óriási nagy keblekkel rendelkeztem. Meg ha valaki nő, akkor mindenhogy nő" - mondta Sydney van den Bosch, akit mellrákkal diagnosztizáltak 26 éves korában. Elárulta, hogy még egy korrekciós műtét várna rá, de nincs sok kedve hozzá, inkább élvezi, hogy újra egészséges.