Meghalt az ismert magyar operatőr

Wonke Rezső munka közben
Vágólapra másolva!
Meghalt Wonke Rezső operatőr, aki több mint 40 évig dolgozott a magyar médiában, főleg a köztévénél.
Vágólapra másolva!

70 évesen rövid betegség után halt meg Wonke Rezső, aki operatőrként és olykor rendezőként rengeteg dokumentumfilmet készített szerte a világban.

Kezdetben sportfotósként dolgozott, majd 1978-ban a Magyar Televízióba került. 1981-től az MTV Hét és Panoráma című műsorának operatőre volt. Chrudinák Alajossal bejárta a világot, közel 100 országból jelentkezett. Tudósított a közel-keleti konfliktusokról, Afganisztánból és Temesvárról is a romániai forradalom kitörésekor. A filmművészeti főiskolán 1988-ban szerzett diplomát, filmesként Sára Sándorral, Gyurkovics Tiborral és Csoóri Sándorral dolgozott együtt.

Wonke Rezső munka közben Forrás: Wonke Rezső

Különösen kedves volt számára Kína és a Selyemút világa, Tibet és Peru, ahol nemcsak operatőrként, hanem fényképészként is tevékenykedett. A Magyar Televízióban eltöltött évek után 1992-ben ott volt a Duna Televízió megalapításánál, ahol hosszú ideig a határon túli magyarok életét dokumentálta. Ezt követően nyugdíjazásáig a Zrínyi Média Katonai Filmstúdiójának vezetője volt – áll a család által kiadott közleményben.