Két hónapja került egy komlói rehabilitációs intézetbe Molnár Gusztáv, még tíz hónap hátra van a kezeléséből.

Molnár Gusztáv állítólag  napi szinten vesz részt a Komlón található rehabilitációs intézet programjain, melyeknek mind az a célja, hogy a szenvedélybetegeket visszavezess a függőségmentes, normális életbe. Az alkoholosta színész volt felesége elmondása szerint két gyermekkori barátja „fogta meg" még novemberben, és vitték el Komlóra, ahol egy teljes éven át kezelik majd.

A rehabilitációs intézet közösségi oldalára most felkerült fotó tanulsága szerint sikerült felszednie jó pár kilót. A hétvégén részt vett egy teremfoci bajnokságon is, ahol csapatával éppen csak lecsúszott a bronzéremről. A színész egyik ismerőse boldogan nyilatkozott a Borsnak, miután látta, hogy Gusztáv él és virul.

Molnár Gusztáv sokkal jobban vanForrás: Facebook/Leo Amici 2002 Alapítvány

- Tartottam attól, hogy Guszti ezt az elvonót is idő előtt otthagyja, ahogy korábban már volt erre példa. De már több mint két hónapja ott van, és bár beszélni nem tudtam vele, de láttam a fotót róla, és nagyon tetszik, amit láttam.