Pásztor Anna felnőttként tudta meg, hogy valójában ki a vér szerinti apja

Pásztor Anna
Vágólapra másolva!
Pásztor Anna életében három apa is szerepet játszott. 
Vágólapra másolva!

Az Anna and the Barbies énekesnője a nevelőapjától kapta a családnevét, miközben Bereményi Gézát, a Kossuth-díjas írót, filmrendezőt hitte az apjának. Ám tizenhat éves korában kiderült, hogy az életét egy harmadik férfinak köszönheti, akinek a kilétére még negyed évszázadot kellett várnia.

Forrás: Pásztor Anna/Instagram

"16 és fél éves voltam, amikor anyukám valahogy megvilágosodott, és tudni vélte, hogy az az apa, akit én apukának véltem, nem az. Az az ember, akivel nyaranta felnevelkedtem, akivel én Cseh Tamást láttam, hogy együtt dolgoznak a hátsó szobában, ahogy írnak, ahogy gitároznak, ahogy dalt szereznek, akinél Szepezden ott voltam minden nyáron hétvégén, és úgy nőttem föl, hogy ő az apám" – mondta Pásztor Anna, aki szerint az ismert író alapvetően sosem volt egy klasszikus apafigura.

– vallotta be az énekesnő.

Amikor a nagyobbik gyerekével várandós lett, rájött, hogy itt az ideje kideríteni az igazságot, éppen ezért DNS-tesztet csináltatott.

"Amikor megcsináltatam ezt a DNS-tesztet, kiderült, hogy nem Bereményi, hanem 99,9 százalékban Cseppentő Attila".- idézte Pásztor Annát a Blikk.