Sosem találná ki, kivel folytatja a zenélést Curtis!

Curtis, Széki Attila
Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, nemcsak Majka lépett túl egykori zenésztársán és gondolkodik újra duetteken, hanem egykori zenésztársa is. Majka nemrég Kaly Rolanddal dolgozott együtt, akit a Sztárban sztár leszek! című műsorban ismert meg és mentorált a döntőig. Curtis sem adja alább, bár eddig inkább szólókarrierjére koncenrált, most mégis egy elképesztő duettre készül, melyet közösségi oldalán jelentett be.
Vágólapra másolva!

Az újpesti rapper is izgatottan várja a közös munkát, ahogy ő fogalmazott: a királynővel. Curtis nem másra gondolt, mint Bangó Margitra, akivel még egy közös fotót is megosztott a nagy bejelentés mellett.

- írta közös fotójuk mellett Curtis, melyen látható, hogy jó viszonyban vannak egymással.

További részleteket egyelőre nem árultak el, azt sem, hogy mikorra várható a közös dal és azt sem, hogy milyen stílusban, de biztos, hogy nem egy rendhagyó együttműködésre számíthat a hallgatóság.