Tízmilliós tartozása van, a NAV szégyenlistáján szerepel Karácsony Gergely kedvenc színésze

Szabó Kimmel Tamás
Budapest, 2016. október 6. Szabó Kimmel Tamás Koszta János szerepében Dés Mihály Pesti barokk című vígjátékának próbáján a budapesti Belvárosi Színházban 2016. október 6-án. A darabot Göttinger Pál rendezésében október 7-én mutatják be. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
Szabó Kimmel Tamás is szerepel a NAV napokban közzétett szégyenlistáján, ami azt jelenti, hogy legalább tízmillió forint adótartozása van.
Vágólapra másolva!

Szabó Kimmel Tamás jelenleg szüneteltetett egyéni vállalkozása is felkerült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal listájára, amelyen azok szerepelnek, akik 2022. december 31-ig tízmillió forintot meghaladó adótartozást halmoztak fel. A színészt a Blikk kereste, de a sajtósa közölte velük, hogy nem kívánnak nyilatkozni az ügyben.

Szabó Kimmel Tamás Forrás: MTI/Marjai János

A Karácsony Gergely 2019-es kampányában is szereplő Szabó Kimmel egyre kevesebb darabban játszik, egyébként annak idején a TV2 sorozatából, a Mintaapákból is botrányos körülmények között távozott, miután dupla gázsit akart kizsarolni.

De mivel jár, ha valaki felkerül a NAV szégyenlistájára? "Ha valaki felkerül erre a listára, arra számíthat, hogy innentől kezdve széles körben hozzáférhető lesz a tény, hogy köztartozása van. Ez nagyon sok mindenben akadály lehet; akár hitelfelvételnél vagy állami pályázatokban való indulásnál. Rontja az illető hitelminősítését, aminek sokrétű negatív következménye lehet. Nem számít, kiről van szó, közismert vagy magánemberről, bizonyos üzleti vagy köztisztviselési indulásában kizáró ok, ha köztartozása van" – mondta a Blikknek dr. Tran Dániel, független jogi szakértő.