Beismerte Király Viktor, hogy válságban van a házassága

Király Viktor
Vágólapra másolva!
A Megasztár egykori győztese elmondta a TV2-nek, hogy válságba került a házassága Király-Virág Anitával.
Vágólapra másolva!

Válságban van a Megasztár győztesének házassága. Király Viktor és felesége, Anita hónapok óta külön él, de a gondjaikat titokban akarták tartani a nyilvánosság előtt. Ennek ellenére úgy tűnik, már a Király család is megszakította a kapcsolatot Viktor feleségével - Király Linda egy ideje nem lájkolja a sógornője által megosztott posztokat, nem kommentel, sőt ki is követte őt.

Király Viktor tv2

Korábban az a hír járta, hogy az énekes költözött el otthonról, de egy informátor szerint ez fordítva történt, Anita költözött el a kisfiukkal, úgy tűnik, ő hozta meg a súlyos döntést. Ismerőseik szerint azonban még van némi remény arra, hogy a sztárpár rendezze a házasságát, de ehhez közös nevezőre kellene jutniuk.

Király Viktor végül a Tények Plusznak nyilatkozott: "Sajnos azt be kell vallani, hogy egy ideje tényleg hullámvölgyben vagyunk a feleségemmel. Gyerekünk boldogsága és nyugalma számunkra a legfontosabb, ezért arra kérjük a média munkatársait, hogy ezt fogadják el."

Király Viktorral itt olvashat hosszabb interjút.