Így reagált Nagy Melanie volt férje, G.w.M megalázó megjegyzésére

G.w.M és Nagy Melanie
G.w.M és Nagy Melanie
Vágólapra másolva!
Ahogy korábban megírtuk, Kulcsár Edina és G.w.M a múlt hétvégén, egyelőre szerény körülmények között összeházasodtak, melyről egy bejegyzést is közzétett a rapper. Sokan azt nehezményezték, hogy a bejegyzés szövegében is gyerekei anyját, Nagy Melanie-t gyalázza, de ezekre a vádakra adott reakciója sem javított sokat a helyzeten. 
Vágólapra másolva!

A rapper volt feleségét azzal vádolta nyilvánosan, hogy hazudozik és nem akart esküvőt, ugyanis helyette autót és pénzt kért tőle. G.w.M folyton sejtelmesen fogalmaz Nagy Melanie-ról azt sugallva, hogy nagyon sötét titkokat rejteget a nőről. A volt feleség nincs megijedve a rapper álltásaitól, az állítólag tőle kapott ajándék autót már meg is hirdette eladásra, ezzel jelezve, nincs rá szüksége.

A kétgyerekes édesanya elsőre ezzel reagált volt férje vádaskodásaira, majd a Ripost megkeresésére a következőket mondta a kínos esetről.

- mondta G.w.M vádaskodásáról volt felesége, Nagy Melanie, akinek nagy tervei vannak a jövőre nézve, hamarosan saját vállalkozást is indít.