Dühösen reagált Curtis a volt barátnője vádjaira

Curtis rapper
Vágólapra másolva!
Mint azt korábban írtuk, Curtis egyik exbarátnője kitálalt a rapperről és egykori kapcsolatukról. Krausz Dominika szerint rossz időben ismerték meg egymást, ezért sem haragszik már egykori párja hűtlenségei miatt. A rapper viszont nem vette jó néven, hogy a nő rossz színben próbálta őt feltüntetni és ilyen sok idő elteltével hánytorgatta fel a múltat. 
Vágólapra másolva!

Curtis egy dühös bejegyzésben vágott vissza volt barátnőjének, aki szerinte csak azért hozta fel a rapper nevét, mert így akart saját magának egy kis hírnevet szerezni.

Alig várom, hogy az óvodai szerelmem, Lilike is kitálaljon, hogy nem adtam neki a gumicukromból. Dolgozni gyerekek vagy maradandót alkotni! Nem más hátán felmászni!" - idézi a Bors Curtis reakcióját, melyet egy ideiglenesen elérhető Instagram-sztoriban tett közzé.