Halálos fenyegetéseket kap az önmagát a 16 éve eltűnt Madeleine McCann-nek valló nő

Madeleine McCann, Julia Faustyna
Vágólapra másolva!
Julia Wendell azt állítja magáról, hogy ő Madeleine McCann, a brit kislány, aki még 2007-ben eltűnt egy dél-portugáliai üdülőközpontból. Most vérdíjat tűztek ki a nő fejére, el kellett menekíteni az otthonából.
Vágólapra másolva!

Julia Wendell az online trollok célpontja lett, amióta előállt azzal, hogy ő lehet a 2007-ben egy portugáliai üdülésen eltűnt brit kislány, Maddie McCann. A most 21 éves nő állítását a közösségi oldalán osztotta meg, ahol azzal próbálta alátámasztani az igazát, hogy ugyanazon a helyen van folt a szemében, mint a kislánynak, továbbá az arcán található anyajegyük is megegyezik.

Madeleine McCann, Julia Faustyna Forrás: Twitter

Az elképesztő bejelentés hatására több mint 1 millió követőt gyűjtött az Instagramon,

fiókját azonban megszüntették, miután több kommentelőtől halálos fenyegetéseket kapott.

– mondta el a Radar Online-nak Fia Johansson, a magát médiumnak valló magánnyomozó, aki az ügyről korábban az Origónak is nyilatkozott.

Bár a fenyegetésekről kiderült, hogy csak jó poénnak gondolták a kitalálói, korábban három ember a szülők barátjának adta ki magát az interneten, hogy a nőt egy szállodába csalják. Ezért most olyan biztos helyre vitték, ahol senki nem árthat neki. A helyszínt természetesen titokban tartják mindaddig, amíg ki nem derül, hogy pontosan hol és hogyan fogják elvégezni a DNS-teszteket, amelyek bebizonyíthatják, hogy valóban az eltűnt Madeleine McCann került-e elő.

Julia azt állítja, semmire sem emlékszik a gyerekkorából, mivel poszttraumás amnéziában szenved, miután egy német pedofil áldozata lett. Ha ez igaznak bizonyul, az megmagyarázná a 16 évvel ezelőtti rejtélyes eltűnését is.