Delhusa Gjont nem akarták felengedni a repülőre

Delhusa Gjon
Vágólapra másolva!
Delhusa Gjon a Szentföldön járt, ugyanis a vallás éve óta az életének szerves részét képezi, a hazaút azonban nem indult problémamentesen.
Vágólapra másolva!

Delhusa Gjon imád utazni, különösen bibliai helyszínekre, mivel a vallás is fontos számára. Eddig minden útjáról hazavitt valamilyen szuvenírt, elképesztő gyűjteményét pedig a TV2 Mokkában mutatta meg. Elárulta, hogy az egyik kegytárgy hazahozatala igen csak érdekesre sikeredett.

Forrás: Facebook, Delhusa Gjon

Az énekes Tutanhamon halotti maszkjának a replikáját szerette volna emlékként elraktározni az otthonában a legutóbbi utazása alkalmával, azonban a reptéren koránt sem nézték jó szemmel, hogy a hatalmas emléktárgyat kézben szerette volna a gépre felvinni - írja a Blikk.

– idézte fel a kalandos útját.