Egy idegenre bízta 100 milliós autóját a TV2 milliárdos Nagy Ője

Jákob Zoltán
Vágólapra másolva!
Jákob Zoltán ma már nem csak arról híres, hogy 43 milliárd forintos vagyonával a 100 leggazdagabb magyar középmezőnyébe tartozik, hanem arról is, hogy nem rejtegeti a vagyonát. Korábban a luxuslakását is megmutatta, most pedig a 100 milliós autójáé a főszerep.
Vágólapra másolva!

Zoller Zsolt énekes, digitális tartalomgyártó volt Jákob Zoltán vendége, akinek lehetősége volt meghajtani a sportautót. Zsoltot szinte lehetetlen kikerülni a TikTok platformon. Ő az, aki feldolgozásokat csinál a magyar slágerekből, a követői által írt szavakból komponál egy teljesen új dalt, vagy éppen a követőit foglalja versbe. Nemrég csinált egy dalt Jákob Zoliról is, ami olyan népszerű lett, hogy még Zolihoz is eljutott. Innen jött az ötlet, hogy Jákob vendégül lássa az előadót, aki utasként és sofőrként is kipróbálhatta a piros fenevadat.

Forrás: Jákob Zoltán/Instagram

A TikTokra kikerült videóból látszik, hogy kis forgalomban, este, ketten hasítják Budapest utcáit. Miközben Zsolt vezet, egy kereszteződéshez érnek, hirtelen nem találja az autóban az indexen.

- hangzott a válasz a leendő Nagy Ő-ől.

A vezetésért cserébe kért egy dalt a tulaj, amit az énekesnek kellett volna előadnia, de csak egy részletet produkált.

- mondja viccelődve a tiktokker.

Miután helyet cseréltek, Zoli sokkal inkább biztonságosabban érzi magát, hogy a baki ellenére ő irányíthatja saját luxusautóját. Hogy megvillantsa a vadló erejét, odatapos a gázpedálra, hogy érezzék, ahogy mellbe vágja őket a sebesség - írja a Bors.