Hatalmas bejelentést tett Azahriah

Kikezdték az interneten Azahriah megcsalt barátnőjét, Lunát: válaszolt a kritikákra
Vágólapra másolva!
Tavaly nyáron okozott hatalmas botrányt az énekes, Azahriah, aki nyíltan vállalta, hogy egy mobilvécé mögött szexelt egyik rajongójával a Szolnoki Palacsintafesztiválon, annak ellenére, hogy komoly kapcsolatban élt egy másik nővel. Nem csak zűrös magánélete, de zenei sikerei miatt is sokan figyelnek a fiatal énekesre, aki most európai turnéra készül.
Vágólapra másolva!

Tóth Gergely, az énekes menedzsere az Arénában megrendezett koncert kapcsán árulta el, hogy milyen lehetőséget kapott Azahriah: őszre 8-10 állomásos európai turnét szerveznek, valamint egy angol ügynökséggel is leszerződtek.

Forrás: https://www.instagram.com/azahriah_official/

Baukó Attila 13 évesen Paul Street néven kezdte megosztani mondanivalóját a világgal az interneten keresztül. Termékeny táptalajra talált a saját generációjában, több százezres követőtábort szerzett. Azt azonban sokáig senki sem tudta, hogy közben dalokat is ír. Szerzeményeivel csak 17 évesen rukkolt elő, immár Azahriah művésznéven, majd néhány hónapon belül az év legjobb magyar előadójává választották - írja a Life.hu.