Megszólalt az ellene indított rágalmazási perről Szorcsik Viki

Szorcsik Viki
Vágólapra másolva!
A Farm VIP legutóbbi évadában történt emlékezetes veszekedés következménye a való életben is elfajult, ugyanis Mischinger Péter beperelte Szorcsik Vikit, aki szerinte rontotta az ő jó hírnevét, amikor úgy állította be, hogy szerinte agresszív és arra is utalásokat tett, hogy képes lenne megütni egy nőt. A volt exatlonista többször felszólította Szorcsikot, hogy nyilvánosan kérjen tőle bocsánatot emiatt, de a színésznő hajthatatlan volt, most elmondta, hogy hogyan áll a bírósági ügyük és mit gondol az esetről.
Vágólapra másolva!

Sokáig hallgatott a konfliktusról Szorcsik Viki, akinek legutóbb egy követője is feltette a kérdést, hogy valóban beperelte-e őt Mischinger Péter, aki azt állítja, már kézhez kapott egy értesítőt a tervezett tárgyalásról. A színésznő akkor is hárította a dolgot és úgy nyilatkozott, hogy neki nincs konfliktusa senkivel és nem is szeretne ezzel az üggyel foglalkozni, míg hivatalos értesítést nem kap. Most először beszélt nyilvánosan arról, hogy mi történt valójában és mit tud a rágalmazási perről, amit állítólag a volt exatlonista indított ellene.

Szorcsik elmondta, hogy vállalja a felelősséget a Farm VIP-ben elhangzottakért és tartja magát ahhoz az álláspontjához, hogy tart a vele agresszívan fellépő személyektől, mert félelmetes számára, ha egy férfi felemeli a hangját egy nővel szemben. Majd kifejtette, hogy nem kényszerítették arra, hogy realityben szerepeljen, de ő tisztában volt ennek a következményeivel, hogy később lehet negatív is a megítélése egy ilyen szereplés után, utalva ezzel arra, hogy Mischinger valószínű nem számolt a következményekkel, amikor igent mondott a felkérésére - írja a Blikk.

Szorcsik Viki és Mischinger Péter a Farm VIP-ben Forrás: TV2