A gyerekvállalásról beszélt Megyeri Csilla

Megyeri Csilla
Vágólapra másolva!
Megyeri Csilla most először beszélt arról, mi miatt nem született még közös gyermekük a szerelmével, Molnár Zsolttal.
Vágólapra másolva!

Megyeri Csilla 10 éve alkot egy párt Molnár Zsolttal, aki már 5-6 évvel ezelőtt is szeretett volna családot alapítani.

Tudom, hogy mi a problémám, ezt nem fogom ország-világ előtt kitálalni, viszont úgy gondolom, most már kezd társadalmilag elfogadottabb lenni, hogy a pár eldöntse, mikor szeretne gyermeket vállalni" – fejtette Megyeri Csilla.

Forrás: Megyeri Csilla/Instagram

Szerinte párjával talán beleesetek abba a hibába is, hogy először az anyagi biztonságot szerették volna megteremteni, és csak utána belevágni a gyereknevelésbe. "Sokan mondják, hogy albérletbe is lehet gyermeket szülni. Ebben is igazuk van, persze, de mi valahogy ezen a téren tudatosabbak szeretnénk lenni" - idézte az influenszert a Blikk.