Félmeztelenül ünnepel az 50 éves Katus Attila - kép

Katus Attila
Vágólapra másolva!
Nagyon jó formában van Katus Attila, aki most ünnepli az 50. születésnapját.
Vágólapra másolva!

"Elérkezett ez a nap is az életemben. Az idő nagy kincs, amit nem tudunk birtokolni, nem tudjuk megállítani. Amire azonban befolyással tudunk lenni, hogy milyen tartalommal töltjük meg azt.
Minden nap dönthetünk arról, hogy hogyan éljük meg. Minden nap kereshetjük a kifogásokat, hogy miért ne tegyünk a fizikális és mentális egészségünkért, de legalább ugyanennyi (ha nem több) érvet találhatunk amellett is, hogy miért lenne érdemes. Én az utóbbi mellett tettem le a voksom évtizedekkel ezelőtt, mert azt gondoltam, hogy csak így tudok hosszabb, minőségibb, tartalmasabb életet élni" - kezdte bejegyzését az edző.

Nagyon szerettem a 40-es éveimet is, és biztos vagyok abban, hogy a következő néhány tíz év, ahogy az eddigiek is, ilyen szépek lesznek. Remélem, még sokáig példát mutathatok másoknak, és sokakat meggyőzhetek arról, hogy nem lehet elég korán kezdeni, és soha nem késő az egészséges életmód útjára lépni, ami nem lemondás az élet szépségeiről, hanem előfeltétele annak befogadására. Ezúton is köszönöm Édesanyámnak ( ki tudom, hogy elfogja olvasni ezt a posztot), hogy világra hozott és Édesapámnak, Nagyszüleimnek a feltétlen és önfeláldozó szeretet, amit tőlük kaptam!" - írta.