Szabó Zsófi egy évvel ezelőtt még nagyon boldognak tűnt akkori párja, Shane Tusup oldalán, aki elég gyorsan el is jegyezte az egykori sorozatszínésznőt. Sokakat meg is lepett a hirtelen szakítás, melyről azóta sem nyilatkozott egyik fél sem, de ha lehet hinni a híreszteléseknek, akkor az úszóedző agresszív és erőszakos viselkedése vetett véget a kapcsolatuknak. Szabó azóta nem beszélt szerelmi életéről, most azonban elárulta, hogy van-e férfi az életében.

Szabó Zsófi a viharos szakítás után kijelentette, hogy nem nyilatkozik magánéletéről és férfiügyeiről sem a kisfiára való tekintettel. Az egykori sorozatszínésznő az utóbbi időben elsősorban modellkedéssel foglalkozik, mióta sikerült megszabadulnia 12 kilós súlyfeleslegétől. Előszeretettel mutogatja magát a közösségi oldalán is, viszont másképp egyelőre nem szeretne kitárulkozni.

"A műsorvezetés, az influenszerkedés és a futás teszi ki a mindennapjaim nagy részét, amit már-már hivatásszerűen űzök. Májusban lesz három éve, hogy átestem egy életmódváltáson, amit azóta is tartok" - mondta egy rendezvényen Szabó Zsófi, akitől megkérdezték, hogyan oldja meg kisfia, Mendel felügyeletét, hiszen elég sokat van távol az otthonuktól.

Ilyenkor édesanyám vigyáz a kisfiamra. A magánéletemet tekintve pedig elmondhatom, hogy nincs párkapcsolatom, és nem is lesz! - jelentette ki a Blikk érdeklődésére Szabó Zsófi, aki elég határozottan állítja, hogy nincs szüksége férfira.