Felszámolja magyarországi életét Vajna Tímea

Vajna Tímea, Vajna Timi
Vágólapra másolva!
Andy Vajna özvegye nemrégiben Magyarországon járt, hogy az eddigi üzleti érdekeltségeitől is megváljon - írta a Blikk.
Vágólapra másolva!

Vajna Tímea szeretne kiszállni a Nobuból, és

teljesen fel akarja számolni az összes magyarországi üzleti kötődését

- írta a lap. Korábbi tizenegy céges kötődéséből mára csak a Nobu nevű budapesti luxusétterem maradt.

Vajna Tímea üzleti döntése érthető, mivel már korábban egyértelművé tette, hogy

az Egyesült Államokban tervezi a jövőjét,

közel két éve Beverly Hills tetején vett egy közel kétmilliárd forintot érő, hétszobás luxusvillát, amelynek egyik helyisége, ha minden az özvegy tervei szerint alakul, és sikeres lesz a lombikprogram, nemsokára talán az első gyerekének adhat otthont - írta a Blikk.