Húga válása is közrejátszhatott Peller Anna és férje szakításában

Lukács Miklós, Peller Anna
Vágólapra másolva!
Ahogy korábban írtuk, húga után Peller Anna is a válás mellett döntött férjével, Lukács Miklóssal. A házaspár 14 év házasság után egy videóban jelentette be, hogy véget ért a kapcsolatuk. A jelek szerint nincs rossz viszony közöttük, de már elmúlt a szerelem közöttük. Most egy közeli ismerős kitálalt arról, mi lehet a valódi oka annak, hogy a házaspár így döntött.
Vágólapra másolva!

Peller Anna korábban már kifejtette, hogy milyen szoros a kapcsolata húgával, Peller Mariannal és senki sem állhat kettejük közé. Valóban nemcsak testvérek, hanem legjobb barátnők is, így lehet valóságalapja annak az állításnak, hogy Peller Anna megirigyelte húga függetlenségét, aki válása óta szingliként éli az életét.

Látszólag kiegyensúlyozott volt a kapcsolatuk, de azt gondolom, a felszín alatt Anna karrierizmusa is közrejátszott a kapcsolatuk kihűlésében. Az is sokakban felmerült, miszerint Anna látta, hogy a húga újra a szinglik életét éli, és ő is megkívánta" - idézi a Blikk a neve elhallgatását kérő ismerős szavait, aki arra is utalt, hogy Peller Anna munkája is megronthatta a jól működő házasságát. Azt is hozzáfűzte, hogy nem bizots ilyen baráti marad a házaspár viszonya, ha a vagyonmegosztásra kerül a sor, főleg, ha a közös ház sorsáról kell majd dönteni, ami Peller Anna szüleinek telkére épült.

Peller Anna és Lukács Miki közös kislányukkal Forrás: Peller Anna és Lukács Miki