Édesapjával való kapcsolatáról beszélt Wolf Kati

Csináljuk a fesztivált döntő 2022 április 2-án, Wolf Kati
Vágólapra másolva!
Wolf Kati zenész családban nőtt fel, ezért nem meglepő, hogy énekesi karriert álmodott magának. Bár sokan gondolnák, hogy ezért aratott könnyen sikereket, de most tisztába rakta a dolgokat a tévhitekkel kapcsolatban. Az énekesnő azt is elárulta, hogy miért hálás leginkább a szüleinek.
Vágólapra másolva!

Wolf Kati édesapja az egyik legnépszerűbb magyar zeneszerző, Wolf Péter, akitől lánya is örökölte a zenei tehetségét. Bár szoktak együtt dolgozni, de az énekesnő úgy érzi, hogy szerencsére saját erejéből tudott boldogulni és karriert építeni, nem kellett apja árnyékában élnie.

E mellett pedig tele volt az életünk zenével és művészetekkel, mindennel, ami csak kell" – idézi a Bors Wolf Katit, aki nagyon hálás azért, hogy egy boldog és kiegyensúlyozott gyerekkort biztosítottak neki a szülei.

Wolf Kati azt is elárulta, hogy mindig is érezte, függetlenségre van szüksége és tudatosan választotta ezt azt utat.

Megbeszéltük, hogy egyedül, tőle függetlenül szeretnék boldogulni, nem az ő farvizén szerettem volna befutni. Bár sokkal hosszabb és rögösebb volt így az utam, de úgy gondolom, mindenkinek a saját útját kell járnia" - mesélte Wolf Kati, aki utólag is nagyon büszke rá, hogy a saját erejéből épített karriert.

Wolf Kati hálás a szüleinek, hogy hagyták a saját erejéből boldogulni Fotó: Szabó Gábor - Origo