Miért beszélt Alekosz már januárban Tóth Andiék szakításáról?

Tóth Andi
Vágólapra másolva!
Tóth Andi megerősítette a hírt, miszerint szakított Marics Petivel. Arról, hogy hogyan indult a kapcsolatuk, és vajon mi okozhatta, hogy ilyen gyorsan szétmentek, itt olvashat. A témában egy pszichológus is megszólalt, egy most előkerült videó szerint pedig Alekosz már hónapokkal ezelőtt látta a kapcsolat végét.
Vágólapra másolva!

Alekosz januárban megjósolta Tóth Andi és Marics Peti szakítását. Bár kicsit tovább tartott a két fiatal közti kapcsolat, mint amennyire ő gondolt, mégis viszonylag hamar véget ért köztük a szerelem.

– jelentette ki Alekosz a Blikknek, majd több okot is felsorolt, amiért szerinte nem működik majd a szerelmesek kapcsolata.

Forrás: Tóth Andi/Instagram

Elsőként azt hozta fel, hogy Tóth Andihoz korban nem egy olyan férfi illene, mint Marics Peti, sokkal inkább egy 40-es illető, aki vagyonnal és tekintéllyel rendelkezik, mondjuk egy üzletember. Egy másik komoly okként jelölte meg, hogy mindketten sztárok.

Ezután azt is elmondta, hogy mennyi időt ad még a szerelemnek, mikorra tippeli a szakítást. Bár a jóslata nem vált be, nem állt messze az igazságtól: ő két-három hetet saccolt, ám Andiák a kijelentései után még két hónapig bírták.