Nemrég még úgy tűnt, hogy Tóh Andi a karrierje csúcsán van. Szerelmi élete is rendezettnek tűnt: mutatós párost alkotott Marics Petivel. A fiatalok nemrég kertes házba költöztek, és egy kutyát is vettek, amivel úgy tűnt, kiteljesedett Andi élete. A látszólagos idill azonban ingatag lábakon állt, és nemrég kártyavárként dőlt össze minden.
Március elején Andi egy őszinte videóban vallott arról, hogy meghozta a nehéz döntést: felhagy az énekléssel. Ezzel gyakorlatilag elzárja magát mindattól, ami eddig a legnagyobb eufóriát hozta az életébe. A visszavonulás nem egyik pillanatról a másikra történik, ugyanis eddig ki nem adott dalait ezekben a hetekben felénekli, és új lemezzel jelentkezik.
Szakítás
Hetek óta pletykálták különböző jelekre alapozva, hogy véget ért Andi és Marics Peti kapcsolata. A legtöbb intő jel persze a Sztárban Sztár műsorában mutatkozott meg. Míg a páros az első adások alkalmával a szünetekben együtt mozgott, az elmúlt hetekben már inkább kerülték egymás társaságát. Folyosói pletykák szerint hetek óta külön autóval érkeznek a forgatásra és külön lakókocsiban is készülnek elő a műsorra.

A legfigyelmesebb nézőknek pedig az is szemet szúrt, hogy míg a fiatalok eleinte sokszor azonos pontszámot adtak egy-egy produkció után, mostanra egyre eltérőbb a véleményük. Peti sokszor az egekig magasztalja Gubik Petra produkcióit, míg Andi szigorúan bírálja a fiatal énekesnőt. Közben Andi nem titkoltan Trap kapitányt választotta magának egyik kedvencének - emlékeztet a Bors.
Anyagilag is rosszul jár
A pár nemrég bérelt egy budai kertes házat, amiből a hírek szerint Peti már el is költözött. A becsült havibér alapján sejthető, hogy Andira havonta akár több százezer forintos plusz költség hárulhat, ha egyedül marad a lakbér és egyéb kiadások fizetésére. Nem is beszélve közösen vásárolt kutyájuk, Bailey ellátásáról: a kutyát rendszeresen hordja trénerhez, de az orvosi ellátások, és az eledel sem kis összeg.