Hamarosan kiderül, ki jut még be A Dal 2023 döntőjébe

A Dal
A Dal
Vágólapra másolva!
A második elődöntővel folytatódik hazánk egyetlen dalválasztója. A Dal 2023 szombati adásában ismét tíz versenydal hangzik el akusztikus formában, és négy produkció csatlakozik a döntős mezőnyhöz. Április 29-én kiderül, melyik lesz Magyarország slágere.
Vágólapra másolva!

Hazánk egyetlen dalválasztója idén is az év legjobb magyar dalát keresi. Az első elődöntő akusztikus átváltozásai, egyedi megoldásai lenyűgözték a zsűrit, ám több produkció vitát is indított az ítészek között, akik az előadók irányába kemény szakmai építő kritikát fogalmaztak meg.

Még négy hely kiadó az április 29-i fináléba, amelyben ismét szükség lesz a zenészek kreativitására a daluk szimfonikus újra gondolásához.

Forrás: MTVA

A második elődöntőben az alábbi dalokat hallhatják újra a Duna dalversenyének nézői szombaton 19:35-től, immár akusztikus változatban:

Berki Artúr – Végtelen Harc
Escape My Shadows – Emlékezni Rád
EVERFLASH – Édenkert
Jazztelen – Kaja meg sex
Kovács Áron – Lennél
Mocskonyi Dörgő – Most is ott a parton
Potatopatch – Színes Film
Roy Galeri – Boldog vagy
Szebényi Dániel – Vigasztaló
Varga Zsuzsa – Te beszéled a nyelvemet

Ezek közül négy produkció csatlakozhat az első akusztikus adásból továbbjutott versenyzőkhöz, három a zsűritől kapott pontokkal, egy a közönség szavazataival.

Az első elődöntőben Szekeres András elérzékenyülve hallgatta Az ősz értékelését, egy híján maximális pontszámmal jutalmazta a zsűri, Wolf Kati ismétlőre állítaná, és akárhányszor elhallgatná a lírai dalt. Panka és Kristóf szerzeménye, a Nincsen semmi boldogságom címével ellentétben örömöt hozott a fiatal énekeseknek. Mező Misi szerint a blues hangzású dalban kifejeződik a zenei intelligencia. A szászrégeni pop-rock együttes, a Titán Éjféli járatának hangszerelése elkápráztatta Ferenczi Györgyöt. A közönség Egri Péter egyik kedvencét, az Akkor is című dalt szavazta a fináléba, így a QUACK visszatér a swinggel és a gumikacsákkal.

A győztesről a közönség dönt. A nyertes dal előadója „Az Év Dala 2023" cím, illetve a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2023" elismerés mellett tízmillió forintot nyer zenei produkciója fejlesztésére. A döntőbe jutott másik hét dal előadója szintén részesül zenei pályájára fordítható nyereményben.

Találjuk meg együtt az ország egyik legnagyobb zenei eseményén az év dalát! Kövesd A Dal Facebook- és Instagram-oldalát, a műsor hivatalos YouTube- és TikTok-csatornáját, valamint adal.hu-t, hogy ne maradj le semmiről! A Dal 2023 második elődöntő szombaton 19:35-től a Dunán, közvetlenül a SzerencseSzombat után. A Dal a tiéd!